Skip to content
120 EZER FORINTRA EMELKEDIK AZ ÖREGSÉGI NYUGDÍJ MINIMUMA
Anonymous 1:51
2027. január 1-től érkezik az emelt összeg az érintettekhez.
A szerdai kormányülést követően csütörtök délelőtt videót tett közzé Magyar Péter, melyben bejelentette, hogy a kormány 120 ezer forintra emeli az öregségi nyugdíj legkisebb összegét.
2027. január 1-től a vállalásunknak megfelelően 120 ezer forintra emeljük az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegét. Ezzel több százezer idős honfitársunknak jelentősen, sokaknak a duplájára nő a nyugdíjuk
– jelentette ki a kormányfő.
Magyar Péter emlékeztetett, hogy az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összege Magyarországon 2008 óta változatlanul 28 500 forint volt havonta. „Megalázóan kevés” – nyomatékosított.
A miniszterelnök elmondta még, tudják, hogy az idősek és a nyugdíjak kapcsán több más vállalásuk is volt, ezek teljesítésének előkészítését is megkezdte már a kormány, és amint a végleges döntések születnek, ezekről is bejelentést tesznek.
„Természetesen nemcsak a soha nem látott mértékű nyugdíjemelés, de a vényköteles gyógyszerek áfamentessé tétele és a tűzifa áfájának 27-ről 5%-ra csökkentése is hozzásegíti a leginkább elfelejtett idős honfitársaink százezreit az emberhez méltó élethez” – tette hozzá.
LEHET, HOGY EZEK A BEJEGYZÉSEK IS TETSZENI FOGNAK
AZ ELTŰNT FÁSY CSALÁD NYOMÁBAN
8:46 HATALMAS RÖHÖGÉSBEN TÖRT KI MAGYAR PÉTER ÉS ORBÁN ANITA POZSONYBAN, AMIKOR MEGLÁTTÁK, HOGY KIVEL FUTOTTAK ÖSSZE
5:56 FÁSY ÁDÁM NEKIMENT MAJDNEM SZABÓ BÁLINTNAK
1:43 KOMOLY KÁROKAT ÉS FENNAKADÁSOKAT OKOZOTT A SZERDA ESTE MAGYARORSZÁGRA LECSAPÓ VIHAR.
23:04 TRAGIKUS BUSZBALESET TÖRTÉNT, A SOFŐR A HELYSZÍNEN SZÖRNYETHALT
23:43 NAGYAPÁM RÉGI ORVOSTÁSKÁJÁNAK SÁRGARÉZ CSATJA MÁR A SZÜLETÉSEM ELŐTT IS FERDÉN ÁLLT.
12:45 HALLERNÉ NAGY ANIKÓVAL ORDIBÁLT BALLA KÉPVISELŐ
3:29 KIGYULLADT EGY LAKÁS TEGNAP ESTE A 15. KERÜLETBEN, EGY KÉTGYERMEKES ÉDESANYA SAJNÁLATOS MÓDON ELHUNYT.
0:47 MEGTALÁLTÁK AZ OZORÁN ELTŰNT FÉRFIT.
4:26 EZ LEHET A KÖVETKEZMÉNYE AZ OROSZ DIPLOMATÁK HAZA KÜLDÉSÉNEK
7:37 A BLIKK FELHÍVTA DUDÁS MIKLÓS GYÁSZOLÓ PÁRJÁT
NAPOK ÓTA HALOTT LEHETETT DUDÁS MIKI, MIRE RÁTALÁLT A PÁRJA.
MEGJÖTT A BONCOLÁS EREDMÉNYE
ELHUNYT A SZEGEDEN ELTŰNT DOKTORNŐ.. 2 NAPJA A KÓRHÁZBÓL TŰNT EL, MA A RENDŐRSÉG MEGTALÁLTA
MOST JÖTT A BEJELENTÉS. EGRESSY MÁTYÁS CSALÁDJA JELENTETTE BE A FELFOGHATATLANT.
ÚJABB HÍREK JÖTTEK A HOLTAN TALÁLT DOKTORNŐ KAPCSÁN…
MOST DERÜLT KI… NEM CSAK SÜLLŐS GYULA HALT MEG A KENYAI REPÜLŐGÉP SZERENCSÉTLENSÉGBEN, HANEM…
MEGSZÓLALT A BONCMESTER DUDÁS MIKI KAPCSÁN
SÜLLŐS GYULA, ÉS CSALÁDJA HALT MEG A KENYAI REPÜLŐGÉP BALESETBEN
RUBINT RÉKA SZÖRNYŰ BETEGSÉGÉRŐL VALLOTT
KAPCSOLAT
Fontos számunkra, hogy az Ön véleményét megismerhessük. Írhat számunkra e-mailt:
CONTACT LIST
Skype: skype.username Behance.net/username WhatsApp: +01 99 8877-6655 KAPCSOLATFELVÉTELI ŰRLAP
* Főoldal
* Rólunk
* Kapcsolat
Szerző More by Szerző LEAVE A REPLY CANCEL REPLY
Your email address will not be published. Required fields are marked *
Comment *
Name *
Email *
Website
Save my name, email, and website in this browser for the next time I comment.
